Pintér Zsuzsa – a quilling szerelmese

Boldog vagyok - ha nem is személyesen - de ismerhetem Pintér Zsuzsát, aki Magyarországon magas szinten műveli ezt az egyre népszerűbb kreatív hobbitechnikát.  Az elmúlt évek során igazi mesterré nőtte ki magát.
Saját szavaival meséli el hogyan vált a quilling szerelmesévé.
"Régebben én is kötöttem, hímeztem, varrtam, mint abban az időben szinte mindenki. Barátnőmnek köszönhetően megismerkedtem a decoupage technikával, amit aztán hosszú éveken keresztül műveltem. Egészen addig, amíg a külföldön élő kislányom 2012. nyarán meg nem lepett a quillinghez szükséges eszközökkel és papírokkal. Úgy gondolta, hogy én ezzel biztosan tudok majd valamit kezdeni.

Ekkor még semmit sem tudtam erről a technikáról, így elkezdtem kutatni az interneten leírások, oktató videók után. Sok-sok gyakorlás következett, ami szép lassan meghozta az eredményét.



Mindent teljesen magamtól, a látottak alapján tanultam meg.

2013 tavaszán elindítottam „Pinterzsu decoupage & quilling oldala” című Facebook oldalamat. Ennek köszönhetően egyre többen megismerték az akkor még elég kezdetleges munkáimat. Oldalam kedvelőinek száma mára meghaladta a 10000-et és a világ szinte minden tájáról jelen vannak már.

Nem sokkal később, 2013 nyarán kerestek meg első ízben a Praktika Magazintól. Ennek eredményeképpen született meg egy féloldalas cikk karácsonyfadíszeimmel. Később még 4 alkalommal jelentek meg munkáim a magazinban. Az utolsó a tavaly decemberi számban.

2014 januárjában megkeresett Vincze Eszter a Színes Ötletek blog szerzője. Elmondta, hogy még abban az évben szeretnének egy új quillinges könyvet kiadni. Felkért, hogy legyek én a könyv szerzője, amely felkérésnek örömmel tettem eleget. 2014 októberében meg is jelent "Quillingvirágok- és díszek" című könyvem a Színes Ötletek sorozat újabb tagjaként.

2015 szeptemberében 39 évnyi munkaviszony után elköszöntem munkahelyemtől és azóta a quilling, ill az időközben elkezdett új technika "a pergamono" gyakorlása lett a fő foglalkozásom. Ez utóbbiban még sokat kell fejlődnöm. "

És most következzen egy kis ízelítő gyönyörű szép munkáiból. További információk róla itt láthatók: https://www.facebook.com/Pinterzsu/?fref=ts