Tél a tavaszban

Ez a blogbejegyzésem 2013. március végén, húsvétkor íródott.

"Sok húsvétot megéltem már, de hófoltosat, télikabátosat még sosem. A tavasz érkezése persze itt van a kertek alatt, a tulipán és nárcisztövek a fagyott talajon is próbálnak utat törni maguknak. A hóvirágok már elpusztultak, a fák még a „tél beállta előtt” kirügyeztek, ki tudja, lesz-e termés az idén. A madarak elbújtak, már nem hallom reggelente boldog csivitolásukat.

Férjemmel közös első otthonunk egy négylakásos kertes házban volt, a bejárattól számított második lakás volt a mienk. Az utca felőli fronton egy idős bácsi lakott, akinek egyik szenvedélye a tulipántermesztés volt, de persze más virágot is ültetett a kertbe, nárciszt, jácintot, nefelejcset és hát ott voltak még azok a csodálatos orgonabokrok is. Ma is érzem az orromban azt az intenzív virágillatot. Tavasszal olyan volt a kert, mint egy tulipántenger, a pirosak voltak túlsúlyban, de volt ott lila-cirmos, fehér, sárga és ki tudja még hány színárnyalat, törpe tulipán és óriás, holland hagymáról ültetett egyaránt, csodájára jártak a környék lakói.

Húsvét táján már sok növény kibújt a földből, mikor gyermekünk kicsi volt, a bokrok tövébe dugtuk el az ajándékait, csoki nyuszit, tojásokat, apró kis játékokat. Gondosan megszámoltam, mennyi mindent kell megtalálnia., aztán nyomtam egy kosarat a kezébe és kiküldtem a kertbe, nézze meg járt-e már nálunk a nyúl. Szinte ma is hallom boldog kiabálását „találtam, találtam!!”. Mikor elfogytak az ajándékok, ő még sokáig keresgélt, nem mondhattam neki: itt a vége.

Ha még régebbre kutakodok emlékeimben, megelevenedik a gyermekkorom. Az iskolaszüneteket nagyszüleimnél töltöttük, akik egy Tisza parti kis faluban laktak. Egy 1896-ban épült, gerendás vályogházban, amely nyáron megvédett a tikkasztó hőségtől, télen pedig a búbos kemence hője melegítette be a házat.

Nagyszüleim dolgos, derék emberek voltak. Nagyapám ezermester volt, nagymamámnak pedig kisujjában volt mindaz a tudás, amit a háziasszonyok generációról generációra adtak ár egymásnak.

Az akkori húsvéti ünnepeket rengeteg munka előzte meg. Legtöbbször ilyenkor meszelték ki a falakat hófehérre és nem csak a lakást varázsolták patyolat tisztára, hanem az udvart és talán még a gazdasági épületeket is. Ilyenkor nagymosást is rendeztek és nagypéntekre már a ropogósra vasalt textíliák ott sorakoztak a szekrényekben.

Több napig tartott a sütés - főzés. Meg sem tudom mondani hányféle süteményt készítettek, sósat, édeset, diósat, mákosat, sajtosat, krumplisat. Nekem a kedvencem a képviselőfánk volt, ma én is készítek ilyen krémet és mézes lapokat töltök meg vele. Kenyeret is sütöttek nagyszüleim, a végén kikaparták a teknőből a maradék tésztát, nagyméretű pogácsára emlékeztető formára igazították, berácsozták a tetejét és vakarcsnak nevezték. Ott álltunk sorban, mert tudtuk, az a mienké, gyermekeké lesz, vigyáznunk kellett nehogy „elcsapja” a hasunkat a forró tészta. Na és azok a finom sonkák, kacsasültek fantasztikus tyúkhúslevesek.

Nagymamám az ünnepek alatt sem pihent, talán csak amíg a misén ült a templomban. Húsvét hétfőn (mint egyébként máskor is) tárva –nyitva volt a kapu és a falu apraja nagyja jött látogatóba, a férfiak, fiúk locsolkodni. Nagymamám egész nap sürgölődött körülöttük, csak úgy suhogott a szoknyája léptei nyomán. Estére hulla fáradt volt szegény, de a szeme mindig mosolygott és boldog volt, mert tudta az idén is kitett magáért és mindenki elégedetten távozott a házából."

"