Decoupage anno

Érdekességképpen szeretném megmutatni, hol találkoztam életemben először a decoupage technikával, mint kreatív tevékenységgel.

Régebben még ""csak"" a saját ruhatáramat varrtam meg és készítettem ezt-azt szűkebb és tágabb értelemben vett családtagjaimnak. Tehát a varrás volt az egyetlen kreatív tevékenység, melyet munka mellett végeztem. Ehhez rendszeresen megvásároltam a BURDA magazint, ebből vettem ki a szabásmintákat. 1987-től  rengeteg számot felhalmoztam a magazinból.  Ma is néhány polcot elfoglal a gyűjtemény, hiszen a divat változik, de a szabásvonal, szabásrajz vissza-vissza tér, átalakítható, formálható az adott divatnak megfelelően. 1997 októberi számában figyeltem fel egy cikkre, melynek az a címe, hogyan készítsünk művészi hamisítványt képekről. Ez kétségtelen, nem más, mint a mai dekupázs néven ismert díszítő technika. Még persze nem mai modern alapanyagokkal dolgoztak, hanem házilag készített ragasztóval, lakkal, de azért igen érdekes. Már akkor nagyon tetszett, de csak évekkel később próbáltam ki, hobbiboltokban kapható alapanyagokkal. Most egészen mást keresgéltem és véletlenül akadt a kezembe és elhatároztam megmutatom nektek is.