A szecesszió egyik legnagyobb mestere

167 évvel ezelőtt, 1846 május 8.-án született a szecesszió egyik legnagyobb mestere, a nancy-i iskola megalapítója, a botanika és természet szerelmese.  Üvegművészete és bútorok tervezése révén vált híressé.

Gazdag, fajansz és bútorgyártó családból származott.  Fiatal korában Németországban tanult művészettörténetet, emellett ásványtant , botanikát és állattant. Meisenthalban sajátította el az üveggyártás alapjait. A francia-porosz háború után tért vissza szülővárosába, Nancybe és apja gyárában kezdett dolgozni. Üvegkísérleteket folytatott, tehetségét nagyon hamar felismerték, korabeli szaklapok is elismerően írtak róla. 1874-ben vette át a családi vállalkozást.  Először az 1878. évi párizsi világkiállításon bemutatott az éj című vázája aratott hatalmas sikert. De igényes kerámia és üvegmunkái nagy feltűnést keltettek az 1884-es Agyag és Üvegművészeti kiállításon, az 1889-es és 1900-as Világkiállításokon egyaránt. 1900-ban Gallé már 300 alkalmazottat foglalkoztatott gyárában.  Ebben az időben alakul az École de Nancy elnevezésű csoport, melynek irányítója lett. Gyára 1935-ig működött, de már korántsem azon a színvonalon, mint életében és művészete fénykorában. (1904. szeptember 23.-án hunyt el)

Gallé munkái számára a természet jelentette a legfontosabb inspirációs forrást. Elsősorban a növények és virágok érdekelték üvegei jellegzetességei a fény, és az egymásba olvadó színek.  Több fúvással, tűzben alakított eltérő fényáteresztő képességű réteget rakott egymás fölé s közéjük vagy a felületre zománcporokat vitt fel, majd újra izzította a tárgyat, hogy a bekövetkező kémia reakciók révén érjen el változatos színhatást. Kedvelt eljárásai közé tartozott a maratás, melynek az a lényege, hogy  a tárgy egyes részeit  bitumenes védőanyaggal fedte be, aztán az egészet savba mártotta így csak a fedetlen részeken jelentkezett a sav hatása. Ezt az eljárást a védőrétegek változó helyen való alkalmazásával többször is megismételve ért el igen érdekes felületi hatást. További lehetőséget jelentett még az üveg vésése, berakása, zománcozása. Galléra nagy hatást gyakoroltak a japán és kínai iparművészet eredményei is. A kilencvenes években vált egyre gyakoribbá művészetében a sajátos üvegintarzia. Ennek az a lényege, hogy az üvegtárgy forró felületére olyan virágmotívumok kerülnek, amelyeket előzetesen márványlapra helyezve megformáltak, majd az illesztéshez újra felmelegítenek.

"